Bőséges svédasztal, házias ízek Dunaföldváron.

Dunaföldvár: Aranyfácán, majd Kele – A vállalkozó szolgálata és felelőssége

– István és Kata, a stílusötvözők –

ELŐBB A FŐZTJÉT ISMERHETTEM MEG, MOST TAVASSZAL A DUNAFÖLDVÁRON SZERVEZETT BORRENDI JUBILEUMI ÜNNEPSÉG UTÁN A DUNA PARTON MEGRENDEZETT FOGADÁSON. DÁVID ISTVÁN EGY HATALMAS, FÉL CENTIS SAVÁLLÓ ANYAGBÓL GYÁRTOTT, EZERÖTSZÁZ LITERES GIGA SZERKEZETBEN FŐZTE MEG AZ ITTENI HAGYOMÁNYOS HÚSGOMBÓCCAL GAZDAGÍTOTT ZÖLDSÉGLEVEST. LENYŰGÖZŐ MÉRETEK, LÁTVÁNYOSSÁG, ÉS HA SZÜKSÉGES, NAGYBAN GONDOLKODÁS.

Az előzetes élményem alapján ezek a gondolatok jutott eszembe és a kíváncsiság ösztökélt arra, hogy hamarosan személyesen is találkozhassunk egy olyan vendéglőssel, aki – mint kiderült – előbb kicsiben kezdte, lépésről-lépésre haladva valósította meg nagyobb ívű terveit.

A megbeszélt találkozót délidőre tesszük, a Dunaföldvárt átszelő 6-os főút mentén található Kele Étteremben. Tehettük volna az alig pár száz méterre található másik étkes bázisra, az Aranyfácán Étterembe. Amíg érkezik István és felesége Kata, a svédasztalos kínálatot vehetem szemügyre. Jól megkomponált összeállítás, bárhol megállná a helyét, akár egy négycsillagos szállodában is. Jönnek ide éhüket csillapítani helyiek, átutazók, de távolabbról, akár Paksról, Szekszárdról és a környező kisebb településekről éppúgy. Amint megérkeznek, nyomban adódik a kérdés: nem elegendő egy étterem működtetése?

– Átgondoltan és mindig a helyzethez igazodóan történtek fejlesztéseink, előrelépéseink – válaszol őszintén István, aki Dunaföldváron már harminc éve teljesíti szolgálatát, valójában Tolna városában született. – Úgy alakult, hogy előbb mezőgazdasággal kezdtem el foglalkozni és mind a mai napig szívügyem maradt ez a szép, teremtő hivatás. Mégis a vendéglátás iránya felé fordultam.. Az Aranyfácán 1995-től tartozik vállalkozásunkhoz, előtte Balatonszárszón büfét működtettem, a strandon, aztán már nem volt lehetőség újabb szerződésre, így Dunaföldváron kezdtem, az Aranyfácán fokozatosan vált ismertté, hat évvel ezelőtt pedig eljutottunk arra a pontra, hogy kinőttük. A Kele kínált továbblépésre lehetőséget, megvásároltuk, majd felújítottuk. Igyekeztünk olyan logisztikát kialakítani a két étteremmel, amely szolgáltatásait tekintve tartalmaz bizonyos átfedéseket, de jól kiegészítik egymást. A Kelében a svédasztalos kínálat mellett menüztetünk és ki is szállítunk megrendelésre ételeket. Az Aranyfácán á'la carte étlapja egy másik típusú vendégkörnek szól, szintén menüztetünk, kiszállítunk, rendezvények helyszíneként is funkcionál.

Még mielőtt tovább boncolgatnánk a vendéglősi és vendéglátós stílusjegyeket, újabb aktualitás kerül szóba. Tavaly novemberben a vállalkozásában elért kiemelkedő eredményeiért, valamint közéleti tevékenységéért Dávid István átvehette az „Év Vállalkozója” címet, Tolna vármegyében. Kétségkívül nagy respektje van a szakmában ennek a díjnak, amelyet a Magyar Vállalkozók Országos Szövetsége minden esztendőben az adott vármegyék társszövetségének ajánlatai alapján vehet át arra érdemes, több szakember. Változott valami?

– Minek tagadnám, egy ilyen elismerés mérföldkő, több évtizedes pályafutásom egyfajta visszaigazolása arról, talán jó úton járok, szép hivatást választottam – mondja István. – A napi munkában nincs változás, de a felelősséget tekintve, még jobban figyelnem kell a minőségre, az általunk kialakított stílusok csiszolására, a helyi lakosok megbecsülésére és persze azzal is tisztában vagyok, a sikert sohasem lehet csakis egyedül elérni! Ezért a munkatársakra is fontos szerep hárul, ha a két üzletet tekintjük, közel ötven kollegáról van szó. Itt jegyzem meg, feleségem – akivel hét éve hozott össze jó sorsom – önzetlenül segít, nemcsak lelkiekben, hanem a mindennapok során is. Akárcsak én, ő is szakács és a könyvelés, papírmunka, egyéb szervezői feladatok rá hárulnak és büszke vagyok arra, hogy a tanulóinkkal is kiemelten ő foglalkozik. És még valami: kreativitása, kísérletező képessége ételkínálatunknál és az egyes kitelepüléseknél karaktert ad konyhánknak és rám is inspirálóan hat.

Ha már a magánéletét érintettük legyünk teljesek, ugyanis házasságukkal két család egyesült, hét gyermek és két unoka ez a csodálatos közösség – a harmadik unokát most várják. Mivel a munkatársak is szóba kerültek, az oly sokszor emlegetett munkaerő problémára kanyarítjuk a szó fonalát:

– A nyílt kommunikáció és az empatikus együttműködés jelenti az alapokat – bontja ki a témát Katalin. – Többen is hűségesek maradtak, számos dolgozónk már húsz éve segíti munkánkat, de több olyan kollega is velünk maradt, aki tíz-tizenöt éve a Kelében vagy az Aranyfácánban dolgozik. Aki jó szakember, annak a szaktudását meg kell fizetni, de egy közösség akkor marad együtt, ha a részletekre is tudunk figyelni. A vezetői „szereposztást” tekintve a munkatársak előtt tiszta a kép. A nagyfőnök István, döntéseknél persze megbeszélünk mindent, én tanácsokat adok és amolyan segítő társként vagyok jelen a mindennapok folyamataiban. Úgy gondolom tényszerű is lehetek, ha néhány dolgozót külön is megemlítek. Virág Miklós mesterszakács, Molnár Margit szakács, Zászlósiné Szigeti Zsuzsanna mester felszolgáló, Szabó Zsolt szakács, Fehér István pincér, ez utóbbi kettő a Kelében jelent stabil pontot.

Kötetlenül beszélgetünk tovább, téma van bőven. Kihagyhatatlan, hogy ne elemezzük, és ne közvetítsük az elkötelezett vendéglátós házaspár véleményét az oktatásról. Azt mondják, felelős szerep ez és arra is alkalom, hogy a különböző nemzedékek szakmához való közeledését, kötődését is lemérhetik, a gyakorlati képzés terepén. Ha nem is pontos az adat, de az elmúlt tíz-tizenöt esztendőben 100-120 tanuló fordult meg itt. Kétségkívül nem mindenkiben van meg az elhivatottság csírája, de azt nyugodtan meg lehet fogalmazni pozitívumként, hogy minden évben vesznek fel újakat, akiket persze még saját képükre tovább képezik, fejlesztik. Többen nem azért mennek el, mert nem érzik jól magukat, hanem mert az itt megtanultak birtokában tovább akarnak lépni. Ez pedig István és Kata számára visszaigazolás, hogy így is segíthetik őket céljaikat elérésében.

Nem lenne teljes a kép Istvánról és Katáról, vendéglátós személyiségükről, ha a tervekről nem kérdeznénk. A mezőgazdaság szeretete, még az indulás időszakából szunnyadó formában maradt meg. István gondolkodásában. A sok munkásévek után pár esztendeje, nem messze a Kele Étteremtől vásároltak egy ingatlant, ahol állatokat tartanak, a napi rohanó élet során aktívan pihennek. De továbblépésként vendéglátós hátterüket szeretnék még stabilabbá tenni. Terveznek létrehozni egy kis feldolgozót, hogy a saját termékeik kerüljenek a fazekakba és a kínáló asztalokra. Nagyon nagyot e tekintetben nem akarnak lépni, de azért az is ott van a fejükben , hogy más vendéglátósokat is kiszolgálnának ezekkel az exkluzív termékekkel. Végezetül megegyezünk abban, hogy amikor ez a terv már a gyakorlattá válik, újra érdeklődünk tapasztalataikról.

– K. D. D.